Víz

Az éltető víz

A Föld felületének több mint 70%-át borítja víz. Testünk tömegének több mint fele az. Az élet fenntartásában alapvető szerepe van. Cikkünkben szeretnénk átfogó képet adni jelentőségéről mindennapjainkban. Ugyanakkor a hőség közeledtével szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy folyamatos utánpótlást kell biztosítani szervezetünk számára!

az éltető víz
az éltető víz
az éltető víz
az éltető víz

Mint tudjuk élelem nélkül akár hetekig is kibírjuk, ám víz nélkül maximum másfél napig. Az ivóvíz az egyetlen amit pótolni nemigen lehet semmi mással. Amíg különböző vezetékeken keresztül eljut a lakásokig, részben az elöregedett csöveknek köszönhetően, rengeteg olyan anyag kerülhet bele ami nem tesz jót szervezetünknek.  Másrészt eleve tisztítani kell vegyszerekkel, például klórral ahhoz, hogy fogyaszthatóvá váljék. Vannak akik az ásványvizekre esküsznek, de ez egy többtagú családnak évente több százezer forint kiadást is jelenthet. Egy víztisztító berendezés által szűrt azonban ezzel szemben maximum 4-6 Ft kell, hogy legyen literenként. Nagy előnye, hogy eltávolítja a szennyeződést, valamint a baktériumokat. Ugyanakkor általa megmarad az ásványi anyag tartalom is. Érdemes elgondolkodni egy ilyen eszköz alkalmazásán, lehetséges, hogy többszörösen megtérülhet a befektetés.

A vízről bővebben